Az OPNI bezárása

Hírek, cikkek, vélemények, beszámolók az OPNI bezárásáról

A bíróság megerősítette az ágyszámcsökkentéseket
Az ország egészségügyi rendszerének reformja állami feladat, amit nem lehet az önkormányzatokra bízni, mondta ki a Fővárosi Bíróság. A bíróság elutasította a soproni kórház és a Magyar Orvosi Kamara keresetét, amelyeket a kórházak átalakításról szóló miniszteri határozatok ellen nyújtottak be.

Az OPNI bezárása jelentősen rontja a pszichiátriai betegellátás feltételeit
A Magyar Pszichiátriai Társaság szerint Magyarországon a pszichiátriai betegek ellátásának feltételei az utóbbi évtizedekben más betegcsoportokhoz képest sokkal rosszabbak voltak, amit a szakpolitikusok is elismertek. Miközben az Európai Unió - felismerve ennek egyre növekvő gazdasági kihatásait - a lelki egészség megőrzését, helyreállítását kiemelt fontosságúnak értékelve ezek feltételeinek javítását kiemelt feladatnak tekinti, aminek érdekében külön projektek indultak, hazánkban ezzel éppen ellentétes tendenciák érvényesülnek, amelyek az egészségügy átalakításának eddigi szakaszában is jól nyomon követhetők- véli az egyesület.


Rábay Zsuzsa vizsgaanyaga a Lipót bezárásáról:




Frank Dóra, Bodó Veronika és Kasza Violetta vizsgaanyaga a közösségi pszichiátriai kurzusra a Lipót bezárásáról:






Szélnek eresztett betegek őrzik a Lipót emlékét
  • Lakattal lezárt ajtók, kipakolt kórházi szobák és a Lipótmezőt sirató betegek fogadják a látogatókat a bezárásra ítélt pszichiátriai intézetben. A dolgozók még mindig értetlenül állnak a megszűnés előtt, azt mondják, szakmailag elfogadható választ nem kaptak a bezárás okára. Legnagyobb vesztesnek nem is magukat, hanem a Lipót legrégebbi lakóit tartják. Sokan találgatják, hogy mi lesz az értékes épülettel, szanatóriumot vagy gazdagoknak szolgáló prevenciós centrumot képzelnek az elmeintézet helyére.











(A fotó a www.index.hu oldalról származik)


Szemelvények a cikkre érkezett kommentárokból:

"Szégyenteljes az amit a kommunisták tesznek....
ezeket a szegény beteg embereket szélnek eresztik,menjen ki merre lát és oldja meg az életét ahogy tudja...a szívem szorul össze a cikk elolvasása és a képek megtekintése után!
Szégyen!!ez Europa?igy kell rendezni a dolgokat?????ez a nagy reform..."

"Mi lenne? Luxus magánkórház a pártvezetőknek , 5*-os luxus hotel, párt üdülő vagy egyszerűen csak egy több lakásos társasház,portaszolgálattal 1 milkó/nm2-ért."

"Kár, hogy bezárják, mert így már téged nem kezelhetnek ott - pedig ilyen baromságok összehordása mellett szükség lenne rá!
Mindenki ragaszkodik a "langyos lábvizéhez" ahelyett, hogy tényleg a 21. századnak, de legalább a 20. sz. végének megfelelő körülmények közt gyógyulna/betegeskedne.."

"Én voltam ott gyakorlaton, többször is.
Szerintem az intézmény alkalmatlan afeladat ellátásra. A 19.sz.végén, 20. sz. elején előrelépés volt már a megléte is, de mára tökéletesn elvault. Nem a tatarozás hiányzik, egyszerűen az épületegyüttes alkalmatlan. Azért megkérdezem: jártatok már ott? Mert olyan lazán írták be többen is, hogy micsoda gyalázat.:) Ismeritek, hogy milyen volt a menedzsment, az osztályok szervezése, a betegek elhelyezése? Tudjátok, hogy milyen a világban ma egy modern pszichiátria ellátóhely, ehhez képest hogy működött a Lipót?"

"Voltam ott gyógyítottak és jól. Van egyfajta biztonság. Aki ezt a betegséget nem élte át ne szóljon egy szót sem. Nem lenne egyszerűbb inkább korszerűsíteni. Vajon mibe kerül a betegek elhelyezése. A sok érték a múzeumban kié lesz? Az elhagyott idősek, akik évek óta élnek ott, senkijük sincs."

"Én ápolt voltam ott, és nem lepődtem volna meg, ha a vén Petőfi-vel találkozok az elfekvőben. XIX. századi körülmények, lepusztult miliő: a lelki gyógyulásra alkalmatlan. Populista szöveget még én is tudok gyártani, ha a népszerűségem azt kívánja..."

"Jártam ott és lazán írom, hogy gyalázat! Hogy milyen egy modern Pszichiátriai intézet, nem tudom, csak azt hogy ilyen kis hazánkban nincs. Ha van, kevés a férőhely,és aki pesten bolond vigyék Nagykállóba?"

"Ha ott nem voltak megfelelőek a körülmények, akkor vagy azokon kellett volna javítani, vagy először megteremteni a megfelelő körülményeket máshol, és UTÁNA megszűntetni a régi elavultat! De megszűntetni anélkül, hogy az ott élők sorsát rendeznék - inkább nem minősíteném..."

"Hosszú ideig dolgoztam "Lipóton"!Igaz nem voltak mindég töretlenül jók a feltételek.
Ne fedjük azonban,hogy "Lipót" ami ma már OPNI volt.Egy rangos sok sikert elért intézmény volt,amit szétverni nem csak szégyen,de had engedjem meg ezt csúnya kifejezést,hogy gerinctelen,átgondolatlan tett."

"A Lipót nem működött tökéletesen, de VOLT. Most nincs és nem tudom mi lesz a járóbetegekkel akik az ott kapott ápolásnak köszönhetően emberi élethez közeli minőségű életet élhettek.Hová menjenek pl. az életbevágóan fontos gyógyszereket felíratni? A kormányzati válasz csak blabla, semmi konkrét."

"Aki az ilyen és ehhez hasonló intézmények bezárása mellett érvel, annak a következőt ajánlom: élj együtt egy hétig azokkal az emberekkel egy fedél alatt, akik itt laktak. Ha azután nem fogsz könyörögni azért, hogy csak elszabadulhass mellőle, mert különben Te is belebolondulsz, szobrot formázokRólad"







A Soteria Alapítvány szakmai fóruma az OPNI bezárásáról:





Nem lesz szükség addiktológusokra?
  • A legfontosabb célkitűzésünk, hogy egyben tartsuk azt a 18 emberből álló szakmai munkacsoportot, amely immáron húsz éve dolgozik eredményesen. Jelenleg két alternatívát látunk, amely biztosíthatná szakmai munkánk továbbvitelét. Az egyik, hogy valamelyik budai egészségügyi intézménnyel sikerül megállapodnunk, hogy átvegye az osztályt. A másik lehetőség, hogy a pszichiátriai betegellátás tömbösítve kerülne valamely telephelyre, s azon belül alakítanánk ki a speciális addiktológiai részleget. Mivel a területi ellátási kötelezettségeket taglaló minisztériumi anyagban nincs nevesítve az addiktológia és a régióban a pszichiátriai osztályok is megsínylik az ágyszámcsökkentést, félő, hogy az általunk nyújtott speciális ellátási formára nem lesz „szükség”. Amennyiben nem sikerül megmenteni az osztályt, annak következményeit mind a páciensek, mind a munkatársak elszenvedik. A speciálisan az addiktológiára szakosodott kollégáink a szakmájukban a fentebb taglalt tényezők miatt igen kicsi eséllyel találhatnak állást. A pszichiátria hiányszakma, így akár a járóbeteg-, akár a fekvőbeteg- intézményekben lesz esélyünk elhelyezkedni, emellett a magánrendelő alapítása – jelenleg az osztályon egyikünk sem folytat magánpraxist – is menekülési útvonal lehet. Mindez azonban nem segít azokon a betegeken, akik az átalakítások miatt végleg kiszorulnak az ellátórendszerből.
DR. TAKÁCH GÁSPÁR
ADDIKTOLÓGUS FŐORVOS,
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest

Az otthonápolás nem helyettesíti a pszichiátriai kórházat
  • A pszichiátriai betegek gondozásában fontos szerepet töltenek be a családtagok, hozzáállásuk hatással van a gyógyulásra, a visszailleszkedésre, miközben a nagy terhelés miatt a gondozó rokonoknak is súlyos lelki problémáik lehetnek - állapította meg egy nemzetközi felmérés. A legnagyobb gond a megfelelő gyógyszerezés megtalálása, viszont ezen idő alatt sok beteg visszaesik, öngyilkos lesz vagy börtönbe kerül.

Nyílt levél az egészségügyi miniszterhez.

Tisztelt Miniszter Úr!

Alulírott civil szervezetek és szakemberek elhibázottnak, és szakmailag kidolgozatlannak tartjuk az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásáról szóló döntését. Nyomatékkal igényeljük a végrehajtás felfüggesztését addig, ameddig nem alakul ki értelmes helyettesítő megoldás. A végrehajtás felfüggesztésének szükségességét több ok indokolja.
- a pszichiátriai/pszichoterápiás ellátás eddig is az egészségügy mostohagyermeke volt. A nemzetközileg magas pszichiátriai morbiditási arány ellenére (a lakosság mintegy 70 százaléka valamilyen mentális problémával, neurózissal, depresszióval, alkohol-vagy más függőséggel küzd) súlyos alulfinanszírozás, jelentős hiányok jellemzik mind a járó-, mind a fekvőbeteg szakellátást;
- homályos, hogy az OPNI-ban megszűnő pszichiátriai/pszichoterápiás ellátás helyett hol és milyen ellátásban részesülnek a jelenleg az OPNI-ban ellátott fekvő és ambuláns betegek. A nappali ellátásban részesülők további kezelése teljesen bizonytalannak látszik a jelenleg is kapacitáshiányos járóbeteg ellátásban. A fekvő betegek esetében félő, hogy megismétlődik a korábbi tapasztalat, amikor a pszichiátriai ágyszám csökkentését az addig ott ellátott betegek egy részének hajléktalanná válása követte. Az utcán élő pszichiátriai betegek sorsa megpecsételődik;
- nem csak az OPNI esetében jelent problémát az intézmény-bezárás forgatókönyvének teljes hiánya, amely azonban ebben az esetben különösen kiszolgáltatott betegeket és különösen nehezen pótolható személyzetet érint. .

Magunk is úgy ítéljük meg, hogy a hazai pszichiátriai ellátórendszer komoly átalakításra szorul. Véleményünk szerint a jövő elmeegészségügyi ellátásának kistérségi központokban a közösségi alapú megoldásokra kell épülnie. A korszerű pszichiátriai központokban kevés aktív ágy, jól szervezett ambuláns ellátás és közösségi alapú szolgáltatások veszik körül a pszichiátriai betegeket. Ehhez a modellhez közelít a Pszichiátriai Szakmai Kollégium által elfogadott Lelki Egészség Országos Programja (LEGOP) is,

A modern követelményeknek az OPNI valóban nem felel meg. Amennyiben a fent említett irányba történő tudatos átalakítást látnánk a bezárás mögött, akkor azt széles körben támogathatónak látnánk. Nyomát sem találjuk azonban az érvek között olyan elképzelésnek, amely ilyen célra használná fel az OPNI roppant értékes területéért kapható pénzt. Jelenleg az OPNI bezárása és a telek értékesítése nem átgondolt reformtörekvések része, hanem egy eleve hiányokkal működő szakellátás súlyos csonkítása.

E csonkításnak különösen fájdalmas része, hogy egy csapással megszűnteti a Tündérhegyi pszichoterápiás műhelyt is. Felhívjuk figyelmét arra, hogy az egykor világhírű magyar pszichoterápiás kultúra túlélte a 40 éves ideológiai alapú száműzetést, sőt a 70-es 80-as években felvirágzott. Úgy tűnik, nem éli túl azonban a rendszerváltást követő cinikus, a gyengébb betegcsoportokat különösen sújtó politikát. Számos korábbi bezárás után most a pszichoterápiás központok egyik utolsó bástyájára, a Tündérhegyi intézményre is ez vár. Ezt a döntéssorozatot különösen érthetetlenné teszi, hogy olyan ellátást lehetetlenít el, amely alternatívája vagy kiegészítője lehetne a dráguló, az OEP által egyre kevésbé fedezett gyógyszeres ellátásnak.

E levél aláírói között olyan szakemberek, olyan szervezetek képviselői is megtalálhatóak, akik, ill. amelyek évek óta sürgetik a pszichiátriai ellátórendszer radikális átalakítását. A most zajló koncepció nélküli intézménybezárás az átalakítás legrosszabb verzióját vetíti előre. A reformfolyamatnak az intézménybezárás csak az utolsó, nem pedig az első és utolsó, azaz egyetlen lépése lehetne. Ezzel az eljárással megmarad a régi, korszerűtlen szellemiség, a réginél nagyobb ellátási hiányokkal.

Miniszter úr, a fentiek miatt az OPNI elhamarkodott bezárását elhibázottnak, mélyen elítélendőnek tartjuk, s a döntés felfüggesztését, káros következményeinek megelőzését igényeljük. A magunk részéről készek vagyunk részt venni egy olyan igazi reformfolyamatban, amely nem pusztán a rombolásról és a felszámolásról, hanem valami új létrehozásáról is szól.


Budapest, 2007. április 5.

Szervezetként csatlakozik a petícióhoz:

Szociális Szakmai Szövetség elnöksége,
Az Elnökég nevében: Ferge Zsuzsa elnök

Magyar Szegénységellenes Hálózat Koordinációs Testülete,

A KT nevében: Beke Márton


Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület
Az Elnökég nevében: Németh László elnök

Továbbá:

Szociális Energia Egyesület

Az Elnökég nevében: Kappéter István dr


Magyar Pszichiátriai Társaság

Dr. Németh Attila az MPT elnöke


Feledékeny (Alzheimer-kórral és más emlékezet-zavarral élő) Emberek Hozzátartozóinak Társaság
Az Elnökég nevében: Himmer Éva elnök

A Lélek-Hang Egyesület

Az egyesület törvényes képviselője: Szőke Zsolt


Védőháló a Lelki Egészségért Alapítvány
dr. Kurimay Tamás, pszichiáter, addiktológus,
családpszichoterapeuta, kuratóriumi elnök

Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum

Varázshegy Egyesület


Magánszemélyként csatlakozik a petícióhoz:

1. Ferge Zsuzsa szociológus
2. Bugarszki Zsolt szociálpolitikus
3. Németh László szociális munkás
4. Szikra Dorottya szociálpolitikus
5. Králné Szabó Piroska pszichopedagógus
6. Nagyné Viszmeg Éva gyógypedagógus
7. Gosztonyi Géza szociológus
8. Szabó Havaska Réka szociális munkás
9. Szegezdi Gabriella egyetemi hallgató
10. Rendes Brigitta szociálpolitikus
11. Darvas-Tanácsné Novák H. Eszter református lelkipásztor; gyógyped.hallgató 12. Kovácsné Tóth Krisztina gyógypedagógus
13. Tari Gyuláné pedagógus
14. Oláh Péter Balázs tanár
15. Péterné Molnár Gizella szociális munkás
16. Somorjai Ildikó szociológus
17. Házi Magdolna szociális munkás
18. Muzsay Márta - szociális munkás
19. Tóth Gyuláné, jelenleg GYES 3 gyermekkel
20. Szádvári Lídia dokumentumfilm-rendező
21. Bányai Emőke szociális munkás
22. Szöllősiné Magó Monika gyógypedagógus
23. Lökkös Attila szociológus
24. Kovács László raktáros
25. Birloni István szocioterapeuta
26. Bencze Dóra közgazdász
27. Mészáros Aliz, SZTE pszichológus hallgató
28. Hang András informatikus, pszichológus hallgató
29. Diósi György ben Kain Szociális munkás
30. Franyó Borbála (HAPN-KT tag)
31. Takács Zoltánné jogász
32. Moravcsik Tamás foglalkoztatási referens
33. Bakes Csaba szociális munkás
34. Híres Angéla szociális munkás
35. dr.Bárdos Kata pszicholgógus
36. Bálint Gergely szociálpolitikus
37. dr. Gakovic Dániel jogász, szociálpedagógus
38. Fehér Gabriella gyógyszerész
39. Pallaginé Pópé Mónika gyógypedagógus
40. Szeli Emília szociális munkás, szociálpolitikus
41. Varga István szociális munkás, szociálpolitikus
42. György Irén Ápolási díjas anya
43. Landgraf Brigitta mentálhigiénés szociális munkás
44. Erős József rokkantnyugdíjas
45. Kis-Kopárdi Csaba szociálpedagógus
46. Szücs Anna szociális munkás
47. Gerencsér Tamás szociális munkás
48. Pataki Éva szociális munkás, fõiskolai oktató
49. Csapó Gábor Szociális munkás
50. Garancsy Julianna szociális munkás
51. Feher Reka szocialis munkas
52. Gál Sándorné r.nyugdíjas
53. Zergényi Zsuzsa
54. Takács Emőke szociális munkás
55. Hegedűs Ibolya pszichológus Soteria Alapítvány
56. Marksteinné Molnár Julianna szociális munkás
57. Bódy Éva, köztisztviselő
58. Pál Béláné nyugdíjas
59. Bauer Viktória, Pszichológus
60. Szilágyiné Deél Vilma Szociális asszisztens
61. Bényei Zoltán szociálpolitikus
62. Dr. Kaszás Vera jogász
63. Foki Csilla szociális munkás
64. Luncz Gabriella szociális munkás
65. Dombainé Arany Vera szociális munkás, szociálpolitikus
66. Gombos Gábor, jogvédõ
67. dr Mlinarics Réka pszichiáter
68. Horváth Sarolta jogász
69. Schmidt Csilla, szociálpolitikus
70. Vörös Beáta gimnáziumi tanár
71. Benkó Erzsébet mentálhigiénikus
72. Szécsi Judit szociális munkás
73. Dr. Szilágyi Júlia pszichiáter
74. Póti Viktória szociálpolitikus
75. Holló Attila /szociálpedagógus/
76. Marozsán Csilla, szociális munkás, szociálpolitikus
77. Szoboszlai Katalin szociális munkás
78. Tóbiás László Szociális munkás
79. Dr. Molnár Károly pszichiáter, pszichoterapeuta
80. Dr. Gruiz Katalin Down Alapítvány
81. Dr. Németh Attila Ph.D. pszichiáter, neurológus
82. Goldner Ibolya, vegyészmérnök, Értelmi sérültek Jogvédő Egyesülete, elnök
83. dr. Boldizsár Ferenc pszichiáter
84. dr. Haraszti László Pszichiáter
85. Kassai-Farkas Ákos pszichiáter
86. Sebők Katalin Egy civil szervezet elnöke
87. Csigó Katalin Klinikai szakpszichológus
88. dr.Hegedüs Lajos ügyvéd
89. Dlusztusné Vörös Györgyi szakkönyvtáros
90. Dr. kurucz Lászlóné üzletkötő
91. Dr.Herr Judit pszichiáter
92. Cseres Judit pszichológus
93. Dr.Antal János Orvos, cégvezető
94. Benkő Ágota szociális szervező
95. Bánki M. Csaba pszichiáter
96. Sütő Csaba szociális munkás
97. Dr Kurucz László jogtanácsos
98. dr. Donáth Ferenc Pszichiáter
99. Dr. Szabó András pszichiáter főorvos
100. Dr. Hajduska Marianna Pszichiáter
101. Kocsis Erzsébet szociálpolitikus főiskolai docens
102. Krasznár Jánosné logopédus
103. dr. Szabó Péter pszichiáter-pszichoterapeuta, oszt.vez. föorvos, Pszichiátriai Klinika Örebro/Svédország
104. Gyõri Péter közgazdász
105. Dombai András gépkocsivezető
106. Kappéter István dr dinamikus pszichiáter
107. Morvayné Bajai Zsuzsanna főiskolai docens
108. Horváth Szilveszter Szenvedélybeteg-segítő, addiktológiai konzultáns
109. Volf Mária Magdolna pedagógus
110. Süttő Erika családgondozó szociálpedagógus
111. Bokor László dr. pszichiáter, pszichoterapeuta
112. Porkoláb Lajos villamosmérnök, egészségügyi szakmenedzser
113. Prókai Edina Controller, OPNI
114. Csókay László pszichológus
115. Csorba Simon művészetterapeuta
116. Kerekes László szociális munkás, szociálpolitikus, szupervizor
117. Szenthe Zsolt, szociálpolitikus hallgató
118. Csoma Zsolt
119. Lehoczkyné Kollonay Csilla Jogász
120. Juhász Lászlóné nyugdíjas
121. Juhász Ildikó külkereskedő
122. Gárdos Mária terapeuta
123. Lakatos Elizabeth szociális munkás
124. Szilágyiné A. M. Luz Ilia közösségi munkás
125. dr Talyigás Katalin szociális munkás
126. Kövesi Mariann szociális munkás, szociológus
127. Dr. Füredi János egyetemi tanár A Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke A Pszichiátriai Világszövetség volt elnökségi tagja
128. Dr. Hoyer Mária, klinikai és addiktológiai szakpszichológus
129. Ujvári Júlia szociális munkás
130. Palotai Ilona (szociális munkás – tanár)
131. Németh Ákos okl. építészmérnök
132. Geiger Gábor szociális munkás
133. Dr. Baráth Árpád pszichológus
134. dr. Merényi Márta pszichiáter
135. Dr. Füzéki Bálint pszichiáter pszichoterapeuta
136. Veress Albert, M.D., Ph.D. Pszichiáter, a MPT romániai szekciójának szervezője
137. Fiáth Mónika szociális munkás
138. dr. Salné Lengyel Mária gyógypedagógus-logopédus
139. dr. Sal István belgyógyász-pszichoterapeuta
140. Bálint Sugárka Szociális munkás
141. Farkas Mária klinikai szakpszichológus
142. Iring Zoltán klinikai szakpszichológus
143. Kováts Virág szociális munkás
144. Csató Zsuzsa fogyatékosügyi munkás
145. Dr. Lőrincz Jenő orvos, jogász
146. Pecsenye Éva egyetemi oktató, újságíró
147. Tőkés Szabolcs, fizikus
148. Tőkés Szabolcsné tanár
149. Balog Piroska klinikai szakpszichológus
150. Bíróné Herczogh Erika gyógypedagógus
151. Ritter Andrea pszichológus
152. Fabényi Réka - tanár
153. Bálint Éva munkanélküli pedagógus
154. Dr.Keszthelyi Lajosne ny.fizikus
155. Váradi Ágota címzetes igazgató
156. Dr Kellner Pál
157. Dr Rocsa Ágota
158. Balázs Péter, pszichiátriai szakápoló, szociálpedagógus
159. Nyulas Katalin szociális munkás
160. Kappéter Ákos tipográfus
161. Kolozsvári Gábor zenész
162. Weissmahr Zsuzsanna nyugdíjas egyéni vállalkozó
163. Szilágyi Terézia jogi asszisztens
164. dr.Silling Tibor pszichiáter,addiktológus
165. dr.Terenyi Zoltán pszichiáter
166. Novák Ádám, szociális munkás, elnök Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum
167. Borbély Andrea rokkantnyugdíjas
168. dr. Schwanner Gábor pszichoterapeuta, rehabilitációs pszichiáter
169. Wéber László szociálpolitikus
170. Farkas Zsombor Szociálpolitikus
171. Rugyainé Major Éva ideg-elme szakápoló
172. Kocsis István szociális munkás
173. Szvoboda Zoltánné közművelödési szakem./nonprofit asszisztens
174. Dr. Király Dezső nyugdíjas okleveles vegyész, volt egyetemi oktató
175. Biri Imre karbantartó
176. Maczné Pletser Ágnes koordinátor
177. Beke Márton, művelődésszervező
178. Szarvák Éva Non-profit asszisztens
179. Szajkó Gyuláné Marika „kisegítő”
180. Lévai Ede Józsefné Zsuzsa Főállású anya
181. Horváth Gyula Esélyegyenlőségi szakember
182. Márton Izabella szociálpolitikus
183. Dr. Krecz Éva háziorvos
184. Németh Laura pszichológus
185. Makainé Hefkó Joli védőnő
186. Szávai Pál Nyugdíjas
187. Rózsáné Czigány Enikő gyógypedagógus, főiskolai oktató
188. Kulcsár Ferenc jogvédő
189. Kulcsár Ferencné jogvédő
190. Tomasek Ilona adminisztrátor
191. Iványi Róbert ápoló
192. Greminger Nóra orvostanhallgató
193. Németh Barbara HR asszisztens
194. dr. Grubits János neurológus és pszichiáter (Sopron)
195. Dr. Bojtos Attila pszichiáter
196. dr. Pilling János pszichiáter

A nyílt levélre érkezett válasz:

EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM MINISZTER
Ikt.szam: 1608 A,~/2007-0003 EGP

Németh László úr részére elnök
Magyar Művészet- és Szocioterápiás Egyesület
Budapest

Tisztelt Elnök Úr!
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásával kapcsolatos nyílt levelükben kifejtett véleményüket tiszteletben tartva, a levélben foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakat tartom lényegesnek kiemelni:
Az Intézet sorsáról történő döntés kialakítása során több szempontot is mérlegeltünk. Tekintettel voltunk a hatályos jogi szabályozásra (minimum feltételek), a betegek megfelelő, komfortosabb elhelyezésének biztosítására, a szakmai irányelvekben és protokollokban előirt szakmai követelményekre, az Állami és Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat keretében végzett vizsgálatok eredményeire. Kétségtelen, lényeges szempont volt az is, hogy - az egyébként valóban patinás - épület kedvezőtlen műszaki állapota, az intézetet körülvevő park rendbetétele csak aranytalanul magas költségek ráfordításával lett volna alkalmassá tehető arra, hogy a kor elvárásainak megfelelő körülményeket és ellátást biztosítson a betegek szamara. Egy ilyen nagyságú épületkomplexum és hozzátartozó park fenntartása, üzemeltetése, meg megfelelő műszaki feltételek mellett is magas költségeket generál, mely a betegellátástól vonja el a működési forrásokat.
Az OPNI pszichiátriai profiljának átvételében három kapacitástulajdonos Fővárosi Önkormányzat, Semmelweis Egyetem és a Pest Megyei Önkormányzat összesen hét intézménye érintett, míg a neurológiai ellátás az Országos Idegsebészeti Intézetbe kerül át. A betegellátási feladatok átvételről megállapodást kötöttünk a Fővárosi Önkormányzattal, a Semmelweis Egyetemmel és a Pest Megyei Önkormányzattal. A megkötött megállapodások megfelelő keretet biztosítanak ahhoz, hogy biztonságos maradjon a betegellátás.
A fekvőbeteg-ellátó kapacitások átadása már elkezdődött és jelenleg is folyamatban van, ugyanakkor a járóbeteg-ellátó kapacitások, szakambulanciák, szakrendelések megfelelő átadásával kapcsolatos tárgyalások május végén kezdődnek. Ahol a fogadó intézmény a megfelelő körülmények kialakításáig nem tudja az adott feladatot fogadni, az átmeneti időszakban az OPNI-ban kerül biztosításra a betegek ellátása.
A megfelelő körülmények kialakításához az egészségügyi intézetek az ágyszám és feldatbővűlésből adódóan az Egészségügyi Minisztérium által kiirt pályázatra (a szakellátási normatíva felosztásáról szóló közigazgatási határozatokból adódó, a fekvőbeteg ellátó egészségügyi szolgáltatóknál megvalósuló intézményi átalakítások költségeinek támogatására) pályázatot nyújthattak be.
Lényegesnek tartjuk nyomatékosítani: a betegek megnyugtató ellátása és nem a pszichiátriai, vagy neurológiai profil ellehetetlenítése a célunk. Továbbra is fontosnak tekintjük a speciális szakmai tevékenységet nyújtó egységek megőrzését, így a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztály megmaradását is. Az előzetes tárgyalások szerint hasonló álláspontot képvisel a Fővárosi Önkormányzat is, így nem kívánja megszüntetni az Osztályt.
Kétségtelen, hogy az OPNI kapacitásainak, és intézeti funkcióinak átadásával, illetve a betegek megfelelő elhelyezésével kapcsolatban meg számos egyeztetés szükséges. Nem győzzük ugyanakkor eleget hangsúlyozni, hogy ebben az átmeneti időszakban is zavartalanul folyik a betegek ellátása.
Nyílt levelükben Önök is elismerik, hogy a hazai pszichiátriai ellátórendszer komoly átalakításra szorul. Az egészségügyi kormányzat célja is az, hogy jól szervezett kistérségi központok kerüljenek kialakításra (az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával), ahol az elmeegészségügyi ellátás a közösségi alapú megoldásokra kell, hogy épüljön.

Budapest, 2007. május , 29


Tisztelettel: ,

Dr. Horváth Ágnes



Franciák is tiltakoznak a Lipótmező bezárása ellen

  • A francia pszichiáterek egyik legnagyobb szakszervezete és egy versailles-i székhelyű lélektani egyesület is ellenzi a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását. A magyar intézménnyel hiába próbált meg együttműködni egy dél-franciaországi kórház: mire elkezdődött volna a közös program, megszüntették az OPNI-t.

Szétcincálta a Lipót bezárását az ombudsman
  • A betegek és a dolgozók jogai is csorbultak a Lipótként is ismert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása kapcsán - többek között ezt tartalmazza Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az állásfoglalása. Az ombudsman szerint a bezárás után ellátási nehézségek léphetnek fel, de nehezményezi azt is, hogy az egészségügyi tárca megtiltotta a kórház dolgozóinak, hogy nyilatkozzanak a bezárásról. A minisztérium az ombudsman összes állítását tagadja.

Lipótmező 0341

Sárga Ház
  • Még Molnár Lajos döntött arról, hogy bezárják a „Lipótot”, amely egyébként a főváros legértékesebb ingatlanja. A volt miniszter azt is mondta: a pszichiátriai osztályok elhelyezésére bőven van kapacitás az egészségügyben. Az ombudsman viszont állítja: alkotmánysértő a „Lipót” bezárásának a módja.


Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárása ügyében
  • Az egészségügyben zajló struktúra-változás, a fekvőbeteg ellátók ágykapacitásának átrendezése, a teljes egészében megszűnő intézmények átmeneti helyzetének problémája olyan társadalmi visszhangot váltott ki, mely már túlmutat egy-egy intézmény konkrét bezárásán, s mely indokolja az államot terhelő intézményes ellátási kötelezettség alapjogi szempontú kontrollját. Ez a helyzet – most kiemelten – az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet sorsát illetően is.

Lipótmező 0361


Lipótmező felszámolásának súlyos következményei - interjú
  • A Lipótmező felszámolása ahhoz a döntéshez hasonlítható, mintha egy városban, ahol nap mint nap fellángolnak a lángok, lerombolnák a tűzoltólaktanyát”- érvel Gaszner Péter, a Magyar Pszichofarmakológiai Társaság elnöke, a SOTE professzora. Az április elejével bezárt fővárosi kórházak közül a legnagyobb visszhangot az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, köznyelven a Lipótmező felszámolása, betegeinek „szétosztása” okozta. A kritikusok szerint a háttérben nagyszabású ingatlanspekuláció húzódik meg. Gaszner Péter, a nagytekintélyű pszichiáter, tucatnyi szakkönyv szerzője a bezárás következményeit ecseteli.


A Sárga Ház jövője
  • Meghatározza-e a Lipót jövője a pszichiátria jelenét? Dr. Füredi János professzort telefonon kérdezte Pásztor Magdolna.

Lipótmező 0401


Szakértői vélemény az OPNI közeljövőjéről
  • Két folyamat zajlik párhuzamosan a Lipótmezővel kapcsolatosan. Az egyik az értékes ingatlan megszerzését célozza, a másik a hazai pszichiátria szétverését – mutat rá feljegyzésében Szilágyi Júlia. Az Országgyűlési Biztos Hivatalának pszichiáter főtanácsadója arra mutat rá, hogy az ingatlanbiznisz a kisebbik rossz, noha inkább szem előtt van.


Lipótmező 0671


Az OPNI honlapja

Tüntetés az OPNI bezárása ellen
  • Stílszerűen ma, április 1-én, azaz bolondok napján (itt néhány politikus nevét kihúztuk a kéziratból a pontos diagnózis hiányában...) 10 órától egész délelőtt tartott az OPNI bezárása elleni tüntetés. A rádió már nem próbálkozott szépíteni a dolgokat, ők az OPNI bezárása MIATT-it tüntetésről kreálták meg a hírt.


Lipótmező 0711

Képek a tüntetésről

Lipótmező: MSZP-Fidesz egyetértés a pszichiáterek előtt
  • Éljen a kormány! De ne élősködjön! - hangzott el a ma déli demonstráción, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) előtt. Orvos értelmiségiek, betegszervezetek és politikusok alkottak élő láncot a bezárásra ítélt, 140 esztendős kórház megmentéséért.


Lipótmező 0721

"az OPNI megszűntetése több mint hiba: műhiba"
  • Több mint félezer ember élőláncot alkotva tiltakozott Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen. Németh Attila, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke úgy véli: "az OPNI megszűntetése több mint hiba: műhiba".


Lipótmező 0781


Hogyan tovább Lipót?

Az OPNI 'átköltöztetés'


Súlyos
  • Én már nem tudom mi a hír, és mi a pletyka… Reggel a Klubrádióban állítólag szó volt a bezárandó közép-magyarországi kórházról, név szerint a Schöpf-Méreiről, az OPNI-ról, Budai Gyermekkórházról a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetről, és a Vadasparkról! Nem, nem gépeltem el, azt mondták, ránk, hogy Vadaspark!
Lipótmező 0791

Április elsején az OPNI-ért demonstrálnak
  • Az Élőlánc Magyarországért a az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézet (OPNI)bezárása ellen tiltakozik április elsején.
  • Az Országos Civil Fórum egészségpolitikai állásfoglalásának nyilvános bemutatására április 1-jén, vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor az Országos Pszichiátriai és Neurológia Intézet főbejáratához meghirdetett demonstráció keretében, ahol az Élőlánc Magyarországért a kórházak bezárása ellen tiltakozik.
  • "A nagy múltú, világszerte elismert intézet teljességgel indokolatlan és szakmailag elfogadhatatlan bezárása emblematikusnak számít a kórházmegszüntetések sorában." - áll a szervezet felhívásában.

gondola.hu - fidesz.hu


Közlemény
  • A Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnöksége egyetért az Országos Civil Fórumnak az egészségügy állapotáról szóló és reformjával kapcsolatos állásfoglalásával, támogatja a Fórum április 1-én, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet előtt rendezendő demonstrációját és javasolja a gyógyszerészeknek az ezen való részvételt.
Volt perfektes az OPNI felszámolóbiztosa
  • A Napi Online arról tájékoztat, hogy Gyurcsány Ferenc egykori cégének, a Perfektnek volt munkatársa az a miniszteri megbízott, aki az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) felszámolását kapta feladatul. Tasnády Zoltán az egészségügyi tanácsadási üzletág igazgatójaként tevékenykedett a Perfektnél.
nem mentem tüntetni az opni bezárása ellen,
  • de attól még nem akarom, h bezárják, mert vmi mást is kitalálhatnának. mért kell mindent tönkre tenni, ami régi, érték stb? azt nem mondom, h jól működik, mert annyira nem, mert én láttam a 4est pl, oda soha be nem tenném a lábam úgy h ott kelljen feküdnöm. és ott kikötözik az embreket nappalra a radiátorhoz és pisi szag van. de vmit lehetne csinálni, h normálisan működjön. és most már én is félek, h mi lesz tündérheggyel, nem magam miatt, h akkor majd nem tudok oda menni, ha baj van, hanem amúgy. mert ott legalább van terápia.


Lipót

Folytatódik a reform, marad a bizonytalanság
Téma: három halálra ítélt kórház jövője

  • szabályos füttyvihar tört ki, amikor az egészségügyi tárca államtitkára kijelentette: tudja, hogy az OPNI-ban "vannak jó részek, de ha őszinték akarunk lenni, nem ez a 21. század kórháza".
Bezárják az OPNI-t?
  • Együtt tiltakozott a II. kerületi ellenzék a kormánypárttal az Országos Pszichiátrai és Neurológiai Intézet tervezett bezárása ellen. A 139 éves szakkórház évente 700 ezer budapesti és főváros környéki lakos pszichiátrai ellátásáért felel, most mégis elképzelhető, hogy a Regionális Egészségügyi Tanács javaslatára bezárják a kapuit.
Több százan demonstráltak a pszichiátriai intézet bezárása ellen (videó)

Tüntettek az OPNI bezárása ellen
  • Mintegy 300-an tüntettek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen Budapesten.
Mikola a szcientológusoknak gratulált az egészségügyi reformért
A politikus szerint ugyanis az országban csökken a pszichiátriai ellátás súlya, a szcientológiáé viszont nő. Mikola István (Fidesz) szerint az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása is jelzi, hogy az országban csökken a pszichiátriai ellátás súlya, a szcientológiáé viszont nő.

Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere hétfői, parlamenti interpellációjában arról beszélt, hogy a lipótmezői klinika bezárásával bizonytalanná válik a lelki- és elmebetegek kezelése, akik között sok ön- és közveszélyes is van.

Mikola István szerint nyers, embertelen, pénzügyi okok állnak a lipótmezői klinika bezárása mögött, amely túl azon, hogy több száz pszichiátriai beteg ellátását végzi, a többi között a SOTE pszichiátriai tanszékének is helyet biztosít. Mikola István Molnár Lajostól várt választ arra, hogy mi lesz az eddig ott kezelt, sokszor ön- és közveszélyes betegekkel, illetve kinek a tulajdonába kerül a 23-25 milliárdosra becsült ingatlan.

(Mikola István egyébként hétfőn egy másik felszólalásában is említette a szcientológiai egyházat, akkor az OPNI bezárásáért gratulált ironikusan a szcientológusoknak.)

Az egészségügyi miniszter válaszában emlékeztetett arra, hogy a Lipótmezőként is emlegetett intézet alapítása óta 150 év telt el, és az orvostudomány jelenlegi állása szerint már nincs szükség tömeges elzárásokra a pszichiátriai kezelteknél, a legtöbbjüket gyógyszerekkel ambulánsan is lehet kezelni, a cél pedig a társadalmi integrálás.

Ráadásul a miniszter szerint maga az épület leromlott állapota is indokolja a bezárást. Molnár Lajos válaszában nem reagált a szcientológiai egyházzal kapcsolatos utalásra, illetve nem válaszolt arra sem, hogy mi lesz az épület sorsa.

(Független Hírügynökség)

Lakóparkstop Budán
  • Nagy visszhangja volt annak is, hogy a szigorú szabályozás megnehezítheti a bezárásra ítélt Budai Gyermekkórház, az Országos Pszichológiai és Neurológiai Intézet (OPNI) eladását, az ingatlanspekulációt.
Kételyek
  • Egész héten azt vártuk, hogy pénteken majd kiderül…De nem derült ki, „csak” annyi, hogy a Miniszter találkozott az OPNI és a Svábhegyi Gyermekkórház igazgatójával, akiknek elmondta, hogy „ennyi volt”, vagyis, hogy az általuk vetett intézmények 3 hónapon belül be kell, hogy zárják a kapuikat!
Rekviem az OPNI-ért
  • Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben érdeklődtünk prof. dr. Nagy Zoltán főigazgató főorvostól: milyen esélyei vannak az intézmény megmaradásának
Egy országos intézet küzdelme a túlélésért
  • Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) az ország egyik legnagyobb, komplex beteg ellátó intézménye. 10 év óta ad otthont az Agyérbetegségek Országos Központjának is. Egyedülálló pszichiátriai, neurológiai és addiktológiai betegellátó tevékenységén túl kiemelt jelentôségûvé teszi fekvése, épületei és az ôspark, amelyben elterül. Az OPNI fôépülete (az építtetôrôl kapott neve szerint Lipót-mezô, a szakmában Lipócia) hazánk – az Országháza utáni – második legnagyobb épülete. Állapota erôsen leromlott. Rekonstrukciója érdekében az intézmény már elkészítette ingatlanhasznosítási és önerôs felújítási elképzeléseit.
A Pszichiátriai Szakmai Kollégium levelei az OPNI megszűnésével kapcsolatban a miniszternek
  • Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet igazgató főorvosának felhatalmazásával és pszichiáter főorvosi kar megbízásával fordulunk a Minisztériumhoz az OPNI telephelyének megszüntetése következtében az OPNI működésének átalakításával és elhelyezési kérdésekkel kapcsolatban.
Műtét baltával
  • „Mindenki tisztában van vele, hogy az egészségügy beteg, de ami most zajlik benne, azt leginkább baltával való műtéthez hasonlítanám” – hangzott el egy főorvos szájából a Lipótmezőn tartott tájékoztatón, ahol az Egészségügyi Minisztérium megbízottjai próbálták felvázolni a számukra is még igen homályos jövőt. Egyetlen dolog biztos: miniszteri határozat született a március 31-ével megszüntetendő kórházakról és ágyakról.
Molnár Lajos: "Nevetségesnek tartanám, ha nem lenne több-biztosítós rendszer"
  • "Az OPNI-t 140 éve építették tébolydának, amikor a pszichiátria csak annyit tudott tenni, hogy elzárta a pácienseket. Nem voltak gyógyszerek, és féltek ezektől a betegektől. Ezt az épületet elkülönítésre tervezték. A pszichiátria ma nem elfekvőből áll, sok esetben a betegeket a járóbeteg-rendelésen lehet kezelni. Mindenki tudja, hogy abból az épületből nem lehet korszerű intézményt csinálni, még nagyon sok pénzből sem."
Kórházi struktúraátalakítás
  • 2007. január 8. - A kórházi struktúraátalakításra vonatkozó miniszteri javaslat

Nincsenek megjegyzések: