A mentális problémák kezelésének története/ history of the treatment of mental health problems
dr. Süle Ferenc A transzperszonális patológia viszonyítási rendszere A transzperszonális, a 3. fejlõdési idõszak VI. rész
- A transzperszonális élmény felveti a módosult tudatállapotok problémáit és annak szükségességét, hogy e más élményvilágok más törvényszerûségeit megismerjük. Ehhez viszont a normál tudatállapotok és azok megváltoztatási lehetõségeinek ismerete szükséges.
Lajtai László: A minangkabau dukun (nyugat-szumátrai tradicionális varázsló-gyógyító) orvosantropológiai kontextusban Megjelent: Tabula, 2003:6(1), 117-134. old. Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
- A szerző egy minangkabau dukun, vagyis nyugat-szumátrai tradicionális gyógyító-varázsló esete kapcsán orvosantropológiai szempontból áttekinti az elemzéshez és a megértéshez szükséges összetevőket: a sámánizmusról alkotott mai elképzeléseket és feltevéseket, a maláj kultúrával szoros rokonságban álló iszlám, de matrilineáris, és a modern indonéz államba jól integrálódott minangkabau kultúrát, valamint a délkelet-ázsiai kultúrkörben a nem biomedikális gyógyítást és a világfelfogás ehhez kapcsolódó részeit. Összességében képet kapunk egy fejlődő országban a 21. század elején élő és funkcionáló plurális egészségügyi rendszer néhány, orvosantropológiai szempontból fontos aspektusairól.
- Végre sikerült megfejteni a kőkori temetők furcsa sírjainak rejtélyét - állítja egy új tanulmány, amelyből az is kiderül, hogy az őskori közösségek fiatalon, rituális áldozat keretében szabadultak meg a fogyatékosoktól.
2. A középkor, boszorkányok, ördöngősök, eretnekek:
A FOGYATÉKOSSÁG MEGJELENÉSE AZ EURÓPAI MESEVILÁGBAN ÉS A MAGYAR MITOLÓGIÁBAN
- Az emberi történelem során az egyes korok és kultúrák meglehetős változatossággal reagáltak a fogyatékosságra, a sérültségre. De, ami ezzel némileg rokon: az öregségre, a súlyos betegségre is. Minden társadalmat szemléletesen jellemez a múltjához (öregek), a jelenéhez (például súlyos betegeihez, a fogyatékossággal élő emberekhez) meg a jövőjéhez (gyermekek) fűződő viszonya. Ugyanez az állítás régebbi korokra és más, például nem modern és nem európai kultúrákra, sejtésünk szerint, ugyanígy igaz lehet. Az emberi fogyatékosság története több szálon fut, semmiképpen sem lineáris. Ebben a fejezetben arra törekszünk, hogy legalább néhány szálat megmutassunk belőle. A feladat hosszú távon annak rekonstruálása lesz majd, hogy milyen volt a fogyatékossággal élő emberek társadalmi státusza, milyen okokból váltak fogyatékossá, tudtak-e dolgozni, házasodni, született-e gyermekük, milyen mértékben voltak elválasztva a társadalomtól, mi történt a súlyosan sérült gyermekekkel, és így tovább. Amikor e kutatásokat kezdtük, alig-alig voltak ilyen tárgyú publikációk. Ma már többfelé dolgoznak ezeken a kérdéseken a világon, mégis generációk közös munkája kell hozzá, hogy a jelenleginél lényegesen tisztábban lássunk.
Vida István: A pszichiátria Hölderlin korában
- A pszichiátria szakkifejezést — mint tudjuk — az elmekórtanra, a tudománynak az elmebajok, kóros lelki jelenségek és kedélybetegségek széles körével foglalkozó ágára alkalmazzuk. Hogy miért éppen Hölderlinnel és korával hozták összefüggésbe, annak az okát már sejtheti mindenki, aki a világirodalomban kissé járatos.
- A pszichiátria egy olyan tudományág, amely a zavart elméjű emberekkel foglalkozik. Kutatásainak tárgyai: az elmi betegségek előidézői, klinikai képe és gyógyítása. Az a tudat, hogy a zavart elméjű embernek külön tulajdonságai vannak, amelyekkel eltér a más betegektől, abban az emberi tulajdonságban tükröződik, hogy az elmebetegeket kiközösíti, elszigeteli, kerüli őket és fél tőlük.
A gonosz szellemektől a modern terápiákig I-II.
- A zavart elméjû ember szinte minden korban nagy érdeklõdést váltott ki a magukat ebbõl a szempontból egészségesnek gondolókból, de ez az érdeklõdés nem feltétlenül jelentette az együttérzést és az emberséges bánásmódot. Az emberiség történetének legtöbb idõszakában az elmebetegek sorsa a kiközösítetés és az elkülönítés volt. Amit ma mentális zavarnak, elmebetegségnek titulálunk és orvosi, pszichiátriai esetnek tekintünk, az egyes idõszakokban más és más magyarázatot és "kezelést" kapott.
Élet a Viktóriánus korabeli Asylumokban (angol nyelvű honlap korabeli képekkel, dokumentumokkal)
Pető Bertalan: Endogén pszichózisok: paradigmaváltás az orvosi modellre az elmúlt három évtizedben
forrás: http://160.114.98.220/springer2.htmlA linkre kattintva rövid összefoglalót találhattok a hazai gyermek és ifjúságpszichiátria történetéről.
A magántébolydától az egyetemi klinikáig A magyar pszichiátria történetének vázlata európai kontextusban, 1850–1908
A családterápia története, ars poetikája
Asylum: A History of the Mental Institution in America
Tébolydától a bizonyítékon alapuló orvoslásig
„50 év a pszichiátriai rehabilitációban" tudományos konferencia Intaháza fennállásának 50. évfordulója alkalmából
A psychiatriatörténet nemcsak tudománytörténet, hanem a maga valóságában gyakorlatának sajátos alakulása is. Más disciplinákkal összehasonlítva a psychiatria jellemzője az a látszólagosan meglepő, valójában immanens önellentmondás, hogy a psychiatriai betegek ellátása, másrészt a psychiatria tudományos ismeretei néha megdöbbentő távolságra kerültek egymástól.
Utalásszerűén gondolhatunk itt a Holocaust betegáldozataira, a politikai psychiatria gulagszigeteire, avagy arra, hogy az agy évtizedének hallatlan kutatási eredményeinek birtokában az ENSZ szükségét érezte, hogy foglalkozzon a psychiatriai betegek védelme kérdéseiről, a psychiatriai gyógykezelés fejlesztéséről.
Minden pszichiátriai betegnek, illetve minden pszichiátriai betegként kezelt személynek joga van a gazdasági, sexuális és egyéb kizsákmányolás, valamint a fizikai vagy másfajta erőszak és megalázó bánásmód elleni védelemhez.
ENSZ közgyűlés 1991
Több, mint fél évszázada jelent meg Hollós István líraian szép könyve: Búcsúm a Sárga Háztól, amelyben így ír erről az ellentmondásról:
Pinel, a nagy francia forradalmi idők híres elmeorvosa leszedte az elmebetegekről a láncokat és azóta állandóan ezt tesszük. Nyilván valami hibának kell lennie a felszabadítás körül, ha még ma is mindig csak felszabadítunk.
Hollós István: Búcsúm a Sárga Háztól
Különösen hitelesen hangzik ez az állítás annak a fényében, hogy Conally intézetében /aki Pinel angol megfelelője volt/ 100 évvel azt követően, hogy leszedette a rácsokat az ablakokról, újra visszahelyezték azokat. Ugyancsak egy évszázaddal a francia forradalom után marseille-i
psychiátriai intézetben minden ágyról lógott a láncos bilincs. Nem alakult ez másképpen a psychiatria hazai gyakorlatában sem. A közelmúltban végzett felmérés szerint a magyarországi psychiátriai betegek otthonainak felében alkalmaznak hálós ágyakat és ismert az is, hogy psychiátriai osztályok némelyikétől sem idegen használatuk.
A hálós ágy ugyanakkor a közgondolkodásban a psychiátriai intézmények metaforájává is vált. Olyan tudássá, amely évszázadokat ível át, magába olvasztva az elmebetegek megítélését, a korlátozást, a szabadságtól való megfosztottságot, a különösséget, a büntetést, a borzongást és emelkedett erkölcsi szinten a sajnálatot is. - „a norvégok ferde, kockába vont sodronyhálón át kukucskálhattak be az őrültekre, az olaszok is rendre alkalmazzák a hálós ágyakat. A leghírhedtebb angliai intézet /yorki/ üzelmei akkor lepleződtek le, amikor az épület kínzószárnya kigyulladt és sok beteg benne égett."
Ez a példa Pándy Kálmán könyvéből vett idézet, aki 1905-ben
így ír:
„az elmebetegek gondozásának hátterét mindenkor az ember általános története képezte". Mai gondolkodásunkra átfordítva állítása úgy értelmezhető, hogy a psychiatria mindenkori gyakorlatát általánosan és partikulárisán is emberi mivoltunkról szóló beállítódás határozta és határozza meg.
Más oldalról az emberi méltóság tisztelete a psychesen beteg emberben tudásunk szerint már egy évezrede az ephezoszi Szoranosz könyvében fogalmazódott meg, aki elsőként tiltakozott a kényszereszközök ellen. Az emberi szabadság eszméje nevében vették le a bilincseket a francia forradalom konventjének engedélyével. A humanista psychológia és psychiatria képviselőit /Maslow, Rogers, Allport/ a H. világháború iszonyatos borzalmaira reflektáló embereszmény vezérelte az intézmények és a gyógyítás emberközpontú átformálásának kezdeményezésére.
Ebből a látószögből válik a hálós ágy megszüntetése jelképpé, a demokratikus psychiatria, majd a psychiátria-kritika szellemiségének meghatározásában.
Hogyan lehet gyógyítani, vagy akár egészségesnek maradni olyan intézményekben, amelyek magukban hordozzák a megbetegítő hatásokat. Dávid Rosenhan nagy visszhangot kiváltott kísérlete jelentette azt a kihívást, amely alapos okkal válaszadásra kényszerítette a nyugati pszichiátriát. A több hónapos kísérlet során nyolc önkéntes egészséges személy jelentkezett betegként 13 ideg- és elmegyógyintézetben. Valamennyit sch. vagy javult sch. kórismével bocsátották el az intézetből. Ezen megdöbbentő eredményű kísérlet előtt néhány évvel egy amerikai
szerző, Ullmann így fogalmazott: „a legutóbbi 100 évben az elmegyógyintézet kevés kivétellel inkább idült elmebajokat termelő gyár volt, mint olyan környezet, amely elősegítené a beteg előnyös alkalmazkodását az intézeten kívüli életre".
A nyugati psychiátria önreflexiója ezekre a kritikákra rendkívül különböző volt, más és más megközelítéssel és szemléleti indíttatással elkezdődött a deinstitucionalizáció korszaka.
Az intézményi leépítés Európának ezen a felén is bekövetkezett, egyben újraszerveződésük is, jóval korábban és elsődlegesen ideológiai alapokon. Különös érzéssel olvashatók Tariska 1951-ben irt sorai: az elmebetegek száma az imperializmusban nő, a szocializmusban csökken. A tömegek fokozódó elnyomása az elmebetegek szaporodása irányába hat, a szocialista társadalom viszont az elmebetegek csökkenése irányában érezteti hatását".
Ennek a korszaknak a szülöttei a vidékre telepített elmeszociális otthonok, a munkaterápiás intézetek. Ahogy Avar Pál visszaemlékezéseiből tudjuk „ekkortájt az egészségügy a kastélypolitika bűvöletében élt".
A folyamatnak sajátos módon kettős hozadéka volt. Kevés kivételtől eltekintve megmaradtak a konzervatív szellemű totális intézmények, míg a vidékre települt szociális otthonokban, munkaterápiás intézetekben humánus szellemiségű aranyketrecek, családias hangulatú otthonok jöttek létre, sok esetben a terápiás közösség alapelveinek megvalósításával.
A történet itt tovább folytatódhatna.
A psychiátria mai valósága sajátságosán jeleníti meg mindazokat a trendeket, amelyek a fentebb vázolt fejlődéstörténetből eredeztethetek.
A tények szigorúsága jelzi, hogy általunk belátható ideig a psychiátriai betegségek, zavarok jelenvalóak lesznek és intézményes kezelésük sem kerülhető el. Minden terápiás optimizmus ellenére a statisztikai adatok szerint a psychiátriai intézményekben két évnél hosszabb ideig megszakítás nélkül ápolt betegek száma nem csökkent, hanem növekedett.
Ezen kihívás válaszadásra késztet. Milyen intézmények, milyen elméleti és módszertani eszközök állnak rendelkezésre, fogalmazhatók meg abban a szellemiségben, amelyet méltósággal érezhetünk magunkénak.
Amikor az „agy évtizedének" nagy ívű programja megszületett a lecsupaszított szándék mögött hasonlóan a deinstitucionalizációt meghirdető Kennedy doktrínához -- elsődlegesen a psychiátria hallatlan nagy költségeinek csökkentésére irányuló törekvés állt. Áttételesen figyelemreméltó eredményeket hozott a központi idegrendszer megismerésében és a psychopharmacológia fejlődésében.
Az „agy évtizede" biológiai kutatásaival egyidejűleg két ellátási filozófia is bekerült a psychiátria eszköztárába. A bizonyítékra alapozott gyógyítás és a közösségi psychiátriai ellátás hazánkban is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, az utóbbi törvényi kötelezettséggé válik 2003-tól. S mint az új hitekkel lenni szokott kies hazánkban kevés valóban evidence-based kritikai állásfoglalás fogalmazódott meg a közösségi psychiátria eredményességéről.
A nemzetközi szakirodalomban azonban fellelhetők azok az átfogó tanulmányok, amelyek éppen a bizonyítékra alapozott szemlélet alapján vázolják fel, hogy az individuum szintjén milyen terápiás eljárások és közösségi szinten milyen szolgálatok a legeredményesebbek, vagy költség hatékonyak.
Ezen vizsgálatok alapján van kialakulóban egy új szemlélet az un. balanced ellátás gyakorlata, amelynek lényege a közösségi psychiátriai ellátás és az új típusú intézményes ellátás beleértve a kórházi jellegű intézményeket is/, Arányos, kiegyensúlyozott felhasználása a psychiátria gyakorlatában.
A bizonyítékra alapozott orvoslásnak a primer ellátási célok elérésére ajánlott stratégiáit sorolják fel az alábbi táblázatok.
A medikális modellek kritikája:
Antipszichiátria
wi
kipedia says:
South African psychiatrist Dr. David G. Cooper (1931–1986) was a noted theorist and leader in the anti-psychiatry movement , along with R. D. Laing, Thomas Szasz and Michel Foucault. Cooper graduated from the University of Cape Town in 1955. He moved to London, where he worked at several hospitals and directed an experimental unit for young schizophrenics called Villa 21. In 1965, he was involved with Laing and others in establishing the Philadelphia Association. An "existential Marxist", he left the Philadelphia Association in the 1970s in a disagreement over its growing interest in spiritualism over politics.
Cooper believed that madness and psychosis were a product of society and that its ultimate solution was through a revolution. To this end, Cooper travelled to Argentina as he felt the country was rife with revolutionary potential. He later returned to England before moving to France where he spent the last years of his life.
Cooper coined the term anti-psychiatry (see below), to describe opposition and opposing methods to the orthodox psychiatry of the time, although the term could easily describe the anti-psychiatrists' view of orthodox psychiatry, .i.e., anti-psychic healing.
His major essays include:
Reason and Violence: a decade of Sartre's philosophy, Tavistock (1964) – co-authored with R. D. Laing
Psychiatry and Anti-Psychiatry (Ed.), Paladin (1967)
The Dialectics of Liberation (Ed.), Penguin (1968) – Cooper's introduction can be read at the Herbert Marcuse website.
The Death of the Family, Penguin (1971)
Grammar of Living, Penguin (1974)
The Language of Madness, Penguin (1978)
He coordinated the Congress on the Dialectics of Liberation, held in London at The Roundhouse in Chalk Farm from 15 July to 30 July 1967 Participants included R. D. Laing, Paul Goodman, Allen Ginsberg, Herbert Marcuse and the Black Panthers' Stokely Carmichael. Jean-Paul Sartre was scheduled to appear but cancelled at the last moment. The term "anti-psychiatry" was first used by David Cooper in 1967.
He was a founding member of the Philadelphia Association, London, and director of the Institute of Phenomenological Studies.
A dél-afrikai pszichiáter Dr. David G. Cooper (1931-1986) az antipszichiátriai mozgalom teoretikusaként és vezetőjeként vált ismertté, olyanok mellett, mint R. D. Laing, Thomas Szász, és Michael Foucault. Cooper a Cape Town-i Egyetemen diplomázott 1955-ben. Londonba költözött, ahol számos kórházban dolgozott és egy fiatal skizofréneket ellátó kísérleti egységet irányított Villa 21 néven. 1965-ben Laing-gel és társaival megalapították a Philadelphia Association-t. Mint egzisztenciális Marxista 1970-es években elhagyta az egyesületet mert nem értett egyet a politika helyett a spiritualitás felé forduló növekvő érdeklődéssel a szervezeten belül.
Cooper azt gondolta, hogy az őrület és a pszichózis a társadalom termékei, melyekre a végső megoldást egy forradalom hozhat. Argentínába utazott, mert úgy érezte ott adottak egy forradalom feltételei, de aztán visszatért Angliába és végül Franciarszágban élte le élete hátralévő részét. Cooper vezette be az antipszichiátria fogalmát annak az ellenállásnak a leírásaként, amit kora ortodox pszichiátriai gondolkodásával szemben tanúsított.
Ronald David Laing, (1927 október 7. - 1989. augusztus 23.) skót pszichiáter, aki intenzíven foglalkozott a mentális problémákkal és különösen a pszichózis élményével. Feltűnést keltett az egzisztenciális filozófia által befolyásolt gondolkodásmódjával, miszerint a mentális problémák okait és kezelését illetően a páciens vagy kliens kommunikációját és kifejezéseit releváns élményekként, az ő valóságuk részeként értelmezte, mintsem egy zavar/betegség tüneteiként tekintsen rájuk. Neve általában az antipszichiátria mozgalmával összefüggésben merül fel, azonban ő annak ellenére elutasította ezt a címkét, hogy munkái szintén komoly kritikát fogalmaztak meg a pszichiátriával szemben.
LIBERATING SHAMAN OF KINGSLEY HALL
RONALD David Laing was born in Glasgow. His father was an engineer, who otherwise filled his life with music and became a professional baritone of some note. Laing himself had large gifts as a musician, and was well on the way to becoming a concert pianist when his love for vigorous activities made him play one game of rugby too many, during which the bones of his right had were crushed.
Thomas Szasz
Thomas Stephen Szasz (born April 15, 1920 in Budapest, Hungary), is Professor Emeritus of Psychiatry at the State University of New York Health Science Center in Syracuse, New York. He is a prominent figure in the antipsychiatry movement, a well-known critic of the moral and scientific foundations of psychiatry, and of the social control aims of medicine in modern society, as well as of scientism. He is well known for his books, The Myth of Mental Illness (1960) and The Manufacture of Madness: A Comparative Study of the Inquisition and the Mental Health Movement which set out some of the arguments with which he is most associated. Photograph by Jeffrey A. Schaler.
Thomas Szasz weboldala/the website of Thomas Szasz
In Italy, there was an extraordinary cultural and political impact from the experiment started by Franco Basaglia in the psychiatric hospital of Gorizia: doors open, demolition of gratings and nets, abandonment of the physical constriction of the ill, community administration of the institution. Starting from this experience, the denouncement of the useless sadism of the mental hospital will be strengthened, through a long battle that will in the end lead, in Italy, as elsewhere, to the closure of mental hospitals and the difficult construction of new structures of assistance and care for mental disease.Basaglia's was an experience that immediately got involved in a relationship, not without its misunderstandings and contradictions, with the students' movement. Contradictions that, after all, the actual antipsychiatric approach had itself, and of which it was well aware: �Our situation � wrote the authors in the second edition of the Institution denied � has to be a contradictory one: the institution is completely denied and managed, illness is placed between brackets and cared for, the therapeutic act is refused and implemented�. source
Michel Foucault
Michel Foucault (Poitiers, 1926. október 15. – Párizs, 1984. június 25.) francia történész, filozófus; a Collège de France tagja; a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója a bölcsészet- és társadalomtudományok területén.
Foucault elsősorban a különböző társadalmi intézmények (a pszichiátria, az orvostudomány és a börtön), valamint a szexualitás történetéről szóló újszerű kutatásairól ismert. A hatalom problémáját, illetve a tudás és a hatalom közti viszonyt, valamint a diskurzus működését középpontba állító megközelítése számos kortárs társadalomtudományi elméletbe beépült.
A kritikusok és kommentátorok Foucault munkásságát legtöbbször a posztmodernizmus és a posztstrukturalizmus áramlatába sorolják, bár a hatvanas években egyértelműen kapcsolódott a strukturalizmushoz is. Foucault minden hasonló címkét elutasított, mivel ezeket túl kényelmesnek és leegyszerűsítőnek tartotta. wikipedia
Michel Foucault (October 15, 1926 – June 25, 1984) was a French philosopher and historian. He held a chair at the Collège de France, giving it the title "The History of Systems of Thought." His writings have had an enormous impact: Foucault's influence extends across the humanities and social sciences and into applied and professional areas of study.
Foucault is known for his critical studies of various social institutions, most notably psychiatry, medicine, parameters of educational timeframes, and the prison system, and also for his work on the history of sexuality. His work concerning power and the relation between power and knowledge, as well as his ideas concerning "discourse" in relation to the history of Western thought, have been widely discussed and applied.
His work is often described as postmodernist or post-structuralist by commentators and critics; during the 1960s, however, he was more often associated with the structuralist movement. Although he was initially happy with this description, he later emphasised his distance from the structuralist approach, and he always unequivocally rejected the 'post-structuralist' and 'postmodernist' labels.
-------------------------------------------------------------------------------------------------
PÁLYI ANDRÁS: "Stigmatizált identitás" és autonómia megjelent az Élet és Irodalom 46. évf. 47. számában. Az írás könyvismertető, Thomas Szasz: Az elmebetegség mítosza. (Fordította: Kádár András. Akadémiai Kiadó, 2002.) című könyvét ismerteti cikkben a szerző.
Pikó Bettina ADALÉKOK A MENTÁLIS ZAVAROK KRITIKAI SZOCIOLÓGIÁJÁHOZ
dr. Kovács József Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai
Gombos Gábor: A skizofrénia egyoldalú megközelítése ellen.
Feldmár András Apró részletekben #49
"Andrew Scull a San Diegó-i California Egyetem Szociológia Tanszékének vezetője, a nemrégiben publikált Madhouse: A Tragic Tale of Megalomania and Modern Medicine (Őrültek háza: a Megalománia és a Modern Medicína Tragikus Meséje) című könyv szerzője, a következő levelet írta a The New York Review of Books szerkesztőjének a folyóirat 2005. november 3-i számában: “A pszichiátria tekintetében egy olyan érában élünk, amikor a mentális zavarokkal kapcsolatban a leegyszerűsítő biológiai megközelítések ismét nagy népszerűségnek örvendenek. A páciensek és családtagjaik megtanulták, hogy vajúdásaikra biokémiai rendellenességként gondoljanak, a neurotranszmittereket vagy a genetikai elváltozásokat hibáztassák, és hogy orvosaiktól megkapják a titkos varázsitalt, mely biztosíthatja számukra ‘a jobb életet, melyet a kémia nyújt’. Tabletták vették át a beszéd helyét az érzelmek, a gondolkodás és a viselkedés zavarai esetén."
4. A közösségi alapú ellátások magyarországi története:
Tringer, L. és Ratkóczi, É. (1998) . A közösségi pszichiátriai mozgalom gyökerei . In: Pszichoterápia, 1998. január
Harangozó Judit (1997) . Röpirat a magyar pszichiátriáról . Psychiatria Hungarica 1997;12(1):75-84.
Szentesi, P., Samu, I, Ratkóczi, É., Kallós, M. (1998) . Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története . Pszichoterápia, 1998, január 20-25
Hollós, I. (1927) . Búcsúm a sárgaháztól. Doktor Pfeiflein Telemach különös írása az elmebetegek felszabadításáról . Budapest, Génius, 1927 Budapest, Cserépfalvi, 1990
Bugarszki, Zs. (2004) . A szociális szolgáltatások újjászületése Magyarországon . Esély 2004/4
